Mindig bekövetkezik, nemigaz? Közhely, tudom, de néha a közhelyek a legnagyobb igazságok. Például ahogy az is, hogy minél boldogabb vagy, annál rosszabb felébredni, és rájönni (ismét), hogy a valóságban nincsenek szőke hercegek, vagy elveszett várkisasszonyok. Talán csak sárkányok, erre-arra a nevelői szobában.

Mivel már minden lehetséges dolgot megcsináltam, amihez energia kellett (kitakarítottam a szobámat, rendet raktam a szekrényemben, leszedegettem a posztereimet, hajat mostam stb), és Sakuhime sincs elérhető állapotban, így megint az internethez fordultam.

Hiszen így névtelenül, arctalanul talán könnyebb leírni, kimondani azokat a dolgokat, amik csak őrlődnek bennünk.

Tehát én most kimondom kereken, ezennel hivatalosan is felébredtem a rózsaszínű felhők közül, és ismét két lábbal állok a hideg, racionalista földön. Yeeey....

Történt ugyanis, hogy valami egészen más dolog kapcsán, kiderült arról a bizonyos szőke hercegről (barna..), hogy nem volt itt semmiféle igaz, mindent elsöprő szerelem.... Igazából, még érdeklődés szintjén sem.

Megkérdeztem, miért bukkant fel az életemben pár hónappal ezelőtt ismét. A válasz lényege körülbelül a következő: nem volt kivel elmennie moziba, ezért elhívott engem, és nem gondolta volna, hogy járás lesz belőle.

És így visszagondolva, a kapu előtt elhangzott kérdése (Na, és szeretnél még valamit?) már nem a félszegségek tudható be, hanem egyszerűen a nekem-mindegy alapnak.

Így a végén az jött le az egészből, hogy még én másztam rá...